6. Fejezet

 

HAT

 

Fordította: Tony

 

 

Aki azt állítja, hogy a férfiak nem pletykásak, hazudik.

Miután Anna és Lana is felhívott, és azt akarták tudni, hogy miért Rake-től kell megtudniuk, hogy van egy lányom, azt mondtam, hogy találkozzunk este, és elmondom. Nem pia, inkább vacsora mellett. Mondtam, hogy főzök, úgyhogy átjöhetnek hozzám.

Úgy döntöttem, sushit csinálok, mert emlékeztem, hogy Anna szereti, és néhány házi tavaszi tekercset, meg egypár falatkát. Cara és én gyakran főzünk együtt, új recepteket próbálunk ki. Imád segíteni tortát és egyéb édességet sütni, úgyhogy vörösbársony tortát csináltunk desszertnek krémsajtos bevonattal. Miután végeztünk a konyhában, gyorsan lezuhanyozok, és farmert veszek fel fekete pólóval, ami mellben szűk, a hasam körül viszont kicsit bő. Megfürdetem Carát, és ráadom a kedvenc rózsaszín pizsamáját.

– Megnőtt a hajad – mondom, miközben óvatosan megfésülöm.

– Tudom – sugárzik. – Tetszik. Majdnem olyan, mint a tiéd.

Ezen mosolygok. – Igen. Talán hosszabb is lesz, mint az enyém.

Egy kopogásra felállok, és leteszem a kefét. – Ezek ők lesznek. Tökéletes időzítés.

Carával a bejárati ajtóhoz sétálunk. Kicsukom és kinyitom az ajtót, Anna és Lana gyönyörű arcával nézek szembe, az egyikük egy üveg bort, a másik egy becsomagolt ajándékot hoz.

– Sziasztok – mondom, és mosolyogva szélesre tárom az ajtót. Belépnek, mindketten melegen megölelnek és köszönnek, aztán Cara felé fordulnak.

– Hát nem gyönyörű? Anna vagyok, ez pedig a tiéd – mondja Anna, és Carának adja az ajándékot. Cara tágra nyílt szemmel megköszöni, és rám néz engedélyért.

– Kinyithatod, ha akarod – mondom, próbálom elrejteni a mosolyomat. – Nem kellett volna, csajok.

– De akartuk – feleli Lana, és felemeli a borosüveget. – Vörösbort is hoztunk.

– Látom. – Felnevetek. – Gyertek, üljünk le. Akartok most enni? Vagy várjunk még egy kicsit?

– Mit készítettél? – kérdezi Anna kíváncsian, körülnézve a lakásban.

– A kedvencedet – mondom mosolyogva, és a konyha felé biccentek.

A tökéletesen formázott szemöldöke felemelkedik. – Az nem lehet. Sushit csináltál?

Vigyorgok, de nem mondok semmit, így a konyhába rohan, hogy ő maga nézze meg. Éljenzést hallok, amitől nevetnek kell, Lana pedig szórakozottan rázza meg a fejét.

– Nézd, anya! Egy új baba. Olyan szép! – szólal meg Cara a padlón, ahol körül van véve széttépett papírokkal. – Köszönöm szépen, imádom!

 

– Szívesen, Cara – mondja Lana, és leül a kanapéra. – Gyönyörű, Bailey, pont mint te. Rake is mondta.

– Tényleg? – kérdezem, váratlanul ér, hogy ilyen hamar szóba hozta őt.

– Aha – mondja Anna besétálva a nappaliba egy tányérnyi sushival a kezében. – Állandóan róla áradozik. És szentszar, ez a sushi mennyei. – Megáll, és összerezzen. – Akarom mondani, szent ég.

– Érezd otthon magad, Anna – mondja Lana gúnyosan.

Felnevetek. – Az én otthonom a te otthonod, ahogy mindig.

Anna leül, és vesz egy darabot a tányérjáról. – Ez a lakás szuper, Bailey.

Körbenézek a fehér falakon és krémszínű bútorokon. – Köszönöm. Hogy vagytok, csajok? Adam mondta, hogy kicsit megszorongattad.

Anna vigyorog, és ördögi kifejezés jelenik meg az arcán. – Nem mondhatja meg, kivel barátkozzunk. Te nemcsak valami random tyúk vagy; régóta barátok vagyunk, és hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy újra állandó része leszel az életünknek.

– Csajok… - mondom halkan, és elöntenek az érzelmek.

– Ó, ne légy már olyan nyálas – mondja Anna mosolyogva. – Lana, szerintem kell egy kis bor.

Felállok. – Hozok poharakat.

Kimegyek a konyhába, és három borospohárral, egy dugóhúzóval, és Carának szánt dobozos üdítővel térek vissza. Bekapcsolom a rádiót egy kis háttérzenéhez, és leülök a helyemre.

Lana bort tölt. – Arra, hogy nem hagyjuk nyerni a férfiakat!

Koccintunk, és iszunk egy kortyot.

* * *

Miután Cara elalszik és ágyba teszem, megkezdődik a vallatás.

– Miért nem mondtad, hogy van egy lányod?

– Ki az apja?

– Meddig voltál vele?

– Van rá esély, hogy Rake-é?

Feltartom a kezem. – Nyugodjatok le mindketten. Nem mondtam, mert tudtam, hogy millió kérdésre kell válaszolnom arról, hogy ki az apja, és hogy őszinte legyek, nem voltam rá felkészülve, hogy Rake megtudja.

Lana kicsit bűnbánóan néz, de Anna csak ennyit mond: – Mesélj!

Leteszem a poharam az asztalra. – Miután Adam és én szakítottunk, elköltöztem, és utazgattam egy kicsit. Bárokban dolgoztam, és elvállaltam bármit, amit találtam akkoriban.

Tényleg el voltam cseszve. Annyira fájt érzelmileg. Megtettem volna bármit, hogy megszabaduljak tőle, bármit, hogy elfoglaljam magam. Általában más férfiakban találtam meg az elfoglaltságomat.

– Egy Channon nevű városban kötöttem ki. Ez egy kis vidéki város úgy tíz órányira innen. Mindenesetre, megismerkedtem egy Wade nevű pasival. Néhányszor lefeküdtünk egymással, és teherbe estem Carával. A dolgok nem működtek, én pedig visszaköltöztem ide. Ennyi. Nincs semmi nagy történet, és ő nem Adam gyereke.

Anna kicsit csalódottnak tűnik, mintha jobb történetre számított volna.

– Bocs, hogy csalódást okoztam, Anna – mondom neki, halkan nevetve.

– Hol van most Wade? – kérdezi Lana, kíváncsian tanulmányozva.

– Channonban – magyarázom. – Nincs kapcsolata Carával. Csak egy újabb csóró apa.

Lana és Anna is megértően bólint. Tudom, hogy az ő életükben sem volt jelen az apjuk, éppúgy, mint Carának. Az én apám mindig velem volt tizenhárom éves koromig, amikor ő és az anyám elváltak. Azután minden hétvégén meglátogatott, egészen tizenhat éves koromig, amikor szívrohamban meghalt.

– Valahogy reménykedtem, hogy Rake-é – ismeri be Anna, és bűntudatosan elvörösödik. – Nem tudom, miért.

A szememet forgatom. – Nem az.

Ez nem egy románc, ahol minden jól alakul a végén, és a hős és a hősnő boldogan élnek együtt, ahogy valaki azt nagy fantáziával ki tudja gondolni.

– Pont olyan, mint te – elmélkedik hangosan Anna. – Elragadó.

– Köszönöm – mondom mosolyogva. – Határozottan az. Akartok valami mást inni? – kérdezem, és a most már üres borosüvegre pillantok.

– Mid van? – kérdezi Anna, és feláll.

A szám sarka farkasvigyorra kunkorodik. – Csinálhatunk néhány koktélt.

– Tetszik az ötlet – mondja Lana, összedörzsölve a kezét. A konyhába megyünk, és kipakolok minden alkoholt, amit találok, közben a lányok meg egyéb hozzávalókat keresnek a hűtőben.

– Emlékeztek, amikor ezt csináltuk a gimis bulik előtt? – mondja Anna, miközben megmossa a gyümölcsöt. – Mindenkinek kellett csinálnia valami italt, aztán megkóstoltuk, hogy kié a legjobb.

– Csak Adam csinálta szándékosan gusztustalanra, hogy aztán meg kelljen innunk – idézem fel szeretettel mosolyogva. – Mogyoróvajat, meg ilyesmit rakott bele. Szörnyű volt.

Anna és Lana felnevet. – Ja, de a tiédet meg szokta inni helyetted, Bailey, szóval csak mi szenvedtünk!

Kinyitok egy fél üveg vodkát, és elvigyorodok. – Barátnő előny.

– A húga vagyok! – tör ki Anna, a válla rázkódik a nevetéstől. – Hol van a hűség?

– Pontosan – teszi hozzá Lana. – Az volt a feladata, hogy megkeserítse az életedet.

– Hát, sikerült neki – morogja Anna, de a mosoly továbbra is ott játszik az ajkán. Adam nagyszerű testvér, ehhez semmi kétség nem fér. Mindig is úgy bánt Annával, mint az arannyal.

– Van mentád? – kérdezi Lana, miközben a lime szeletelésre koncentrál.

– Nem hiszem – felelem. – Nem érzed úgy, hogy Anna előnyben van? A Knox’s Tarvern-ben dolgozott, és tudós.

– És ő iszik közülünk a legtöbbet – mondja Lana, meglökve Annát a vállával. – Igen, előnyben van.

– Várjunk, ez most verseny? Azt hittem, csak felidézzük a régi időket, de ha újra is éljük, akkor hajrá! – éljenez Anna.

– Ki lesz a bíró! – kérdezem, nagyon szórakoztató a dolog.

– Arrow…

– A francokat – vágok a szavába. – Az nem fair.

– Hát, valaki úgyis eljön értünk – mondja Lana vállat vonva. – Akárki lesz is, őt vonjuk be bírónak. Majd nem mondjuk meg, melyik ital kié.

– Megegyeztünk! – szólal meg Anna táncikálva.

– Olyan érettek vagyunk – tűnődök hangosan, előveszem a turmixot, és magamban kiválasztom a hozzávalókat. Ha Adamé lesz, akkor tudom, hogy ő szereti a citrusos ízt, tehát biztos, hogy valami narancsosat vagy citromosat csinálok.

– Tanár vagy – mutat rá Lana. – A ma fiatalságát tanítod, hogy a holnap vezetői legyenek.

– Ja, igen, de szolgálaton kívül vagyok – fújtatok.

– És nemsokára le leszel iskolázva – kötekedik Anna, aztán oldalra billenti a fejét, szőke haja az arcába hullik. – Úgy érzem, időkorlátot kell felállítanunk. Ez a verseny egyre durvább.

– Tíz perc! – kiáltok fel, az asztalra csapva. – És mondd meg, ki jön felvenni a seggedet, hogy kóstoló legyen.

– Várjunk! – szólal meg Lana, feljebb tolva a szemüvegét az orrán. – Mit kap a győztes?

Anna elmélkedve néz. – Egy szívességet. A győztes kap egy szívességet minden vesztestől.

– Mint egy jelző? – kérdezi Lana vigyorogva. – Túl régóta vagy motorosok között.

Anna a szemét forgatja. – Nézd csak, ki beszél. Gyerünk már, amennyi szarságban részt vettünk, ez jól fog jönni.

– És valószínűleg bajba kerültök a pasitokkal – tettem hozzá lezseren.

Legalábbis, ha én nyerek.

Mind egymásra nézünk, és bólintunk.

Játszma indul.

* * *

Nem lepődök meg, amikor Adam jelenik meg az ajtóban felvenni a lányokat. Bár egy hangyányit nyugtalanít, hogy itt van a lakásomban, de az, hogy ő jött, határozottan az én malmomra hajtja a vizet.

– Mit akarsz, mit csináljak? – kérdezi, egyesével ránk nézve, aztán kétkedve nézi az előtte levő három poharat. Amikor először bizonytalanul belépett a lakásomba, körülnézett, felmérte a helyet. Pillanatnyilag, az a “Kibaszottul hülyéskedsz?” kifejezés van az arcán, amit nem igazán kéne szexinek találnom. De én mégis. Valójában ettől az imádnivalóan zavart arckifejezéstől majdnem elfelejtem, hogy gyűlölöm, és legszívesebben a karjába ugranék. De csak majdnem.

– Bassza meg! Úgy érzem, mintha megint a fősulin lennék. Bolondok vagytok! – mondja, és végigsimítja az állát. De látom, hogy megrándul az ajka, és tudom, hogy pokoli szórakoztatónak tartja. Szóval nem foglalkozunk a panaszkodásával, és várakozásteljesen bámulunk rá.

– Miben fogadtatok? – kérdezi, a tekintete megállapodik rajtam, aztán felveszi az első poharat.

– Amiatt ne aggódj – mondja Anna mézes-mázos hangon. – Az csak ránk tartozik. Igyál egy kortyot mindegyikből, nem kell meginnod az egészet.

– Mintha akarnám – mordul fel, aztán kortyol egyet a rózsaszín italból. Figyelem, ahogy mozog a torka nyeléskor, aztán megtörli a száját a keze hátuljával. Leteszi a poharat, és felveszi a másodikat, ami az enyém. A narancssárga folyadék körbelöttyen a pohár peremén, ahogy iszik egy kis kortyot, aztán egy nagyobbat. Próbálom elrejteni a mosolyomat, tudva, hogy semmiképpen sem veszthetek ebben a hülye, gyerekes, mégis baromi vicces fogadásban. A harmadik pohár Lanáé. Adam belekortyol, aztán fintorogva lerakja. Az én poharamra mutat. – Kétségtelenül ez a legjobb.

Anna és Lana felkiált. – Ne már! – És még több panaszos kiabálás, miközben Adam és én csak nézzük egymást. Derű csillog a szemében, és tudja, hogy pontosan tudom, mit szeret, és az előnyömre fordítottam.

– Remélem, valami jót nyertél – morogja, és a folyosó felé pillant. – Hol van Cara?

Miért akarja tudni?

– Alszik – válaszolom kicsit tétován. – Mélyen alszik.

Bólint, aztán elfordul, hagyva nekem egy óvatlan pillanatot, hogy megbámuljam a jóképű profilját. Az ötórás borostájától legszívesebben végigfuttatnám a kezem az arcán és az állán. Ugyanaz, mint volt, de mégsem. Szögletesebb. szakadtabb. Keményebb. És nem csak kívülről.

Milyen volt az életed, Adam?

– Nők, menjünk – mondja, és még egyszer körbenéz a nappaliban. – Éhes vagyok. Megállunk valahol enni.

– Bailey a legjobb vacsorát csinálta nekünk – mondja neki Anna. – Imádtad volna.

Motyog valamit az orra alatt, aztán kisétál. Azt hiszem, eleget várt.

Anna és Lana egyszerre ölelnek meg, én pedig köréjük fonom a karom.

– Találkozunk hamarosan? – kérdezem halkan, rájuk nézve.

Mindketten biztosítanak, hogy igen.

Örülök, mert most, hogy visszakaptam őket, nem hiszem, hogy újra elveszítem.

Rake

Kisétálok, és lecsekkolom Bailey házát. Nem vagyok túl elégedett a biztonsági szinttel. Bárki be tudna törni, szóval megjegyzem magamnak, hogy erről gondoskodni kell.

Az ő háza, annyira ő. Meleg és hívogató. Meghitt. És főzött nekik.

Megdörzsölöm az arcom. Féltékeny vagyok, mert főzött nekik, én pedig nem kaptam?

Igen, kibaszottul.

Mindenki kap belőle, csak én nem. És én vagyok az, aki tudja, milyen jó vele lenni.

Elvesztem.

Anna és Lana nevetgélve búcsúzkodnak. Arrébb mozdulok, így Bailey ajtaja a látómezőmbe kerül, és még egy pillantást vetek rá, mielőtt becsukná az ajtót.

– Sietnétek? – morgom, miközben a lányok szép komótosan bemásznak a négykerék-meghajtásúba.

– Miért vagy ilyen morcos? – kérdezi a húgom becsusszanva az utasülésbe.

– Éhes vagyok – válaszolom. – Nem mindenki evett.

– Akkor álljunk meg valahol útközben – ajánlja, engem tanulmányozva. – Tuti, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy úgy nézel ki, mint akinek ellopták a motorját?

Vetek rá egy figyelmeztető pillantást, ami megteszi a hatását, így az ablak felé fordul.

Beteszek valami zenét, és egy étteremhez hajtok valami kajáért.

Nem olyan finom, mint Bailey-é lenne.