1. Fejezet

 

 

 

1.    Fejezet

 

Napjainkban

 

Rake

 

Fordította: Red Ruby

 

A vörös hajú mélyen beszívja a farkamat a torkába. Jó, de volt már jobb szopásom is. Figyelem, ahogy próbálja minden centimet a szájába venni. Öklendezni kezd, majd visszahúzódik a makkot szívva.

Körbenézek a klubházban, máris unatkozom. Néha elfog az érzés, mintha valami hiányozna. Nem tudom pontosan meghatározni, de majdnem olyan, mintha olyasmit keresnék, amiről tudom, hogy sosem fogom megtalálni. Mintha lenne bennem egy lyuk, amit soha semmi nem fog kitölteni. Üresség, keveredve a vágyakozás érzésével. Mire? Nem tudom pontosan. Minden, amit tudok, hogy állandóan szükségem van a kurva elterelésre.

És mostanában semmi sem működik.

Odahívok egy cuki szőkét, aki elsétál mellettünk, és ő azonnal odajön hozzám.

Tetszik, hogy nem zavartatja magát azzal, hogy megjátssza a nehezen kaphatót, amikor mindketten tudjuk, hogy nem az.

Gyengéden eltolom a vörös hajút, és hanyatt fekszem a kanapén. Odaadok neki egy gumit. – Húzd fel rám!

Bólint és munkához lát.

Figyelem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jó munkát végez, aztán a szőkére nézek, és azt mondom neki, hogy vetkőzzön le.

Megteszi.

Szép teste van, lapos hasa, és tökéletes, maroknyi mellei, sötét bimbókkal.

Tudja, hogy bárki láthatja, aki elsétál, mégis leszarja.

Ez tetszik.

Mondom a szőkének, hogy üljön az arcomra, így kinyalhatom, mialatt a vörös hajú meglovagolja a farkam.

Miután mindnyájan elélvezünk, a szobámba viszem és kikötözöm őket és a kedvemre teszek velük.

És minden másodpercét imádni fogják.

 

Bailey

 

Sosem voltam a Riftben korábban, de a klub elég menőnek tűnik. Nem találom a helyem, bár úgy vagyok felöltözve, mint a körülöttem lévő többi nő. Talán a fekete szoknyám nem olyan rövid, de szűk, és körbeöleli az alakom. A fekete, vállakat fedetlenül hagyó felső, amit felvettem hozzá, szorosan a cicimre simul, aztán kibővül, hogy elrejtse a hasamat. A hasam sosem lett teljesen lapos miután szültem, nem számít hány felülést csináltam, szóval az ilyen felső igazi áldás. Ennek ellenére hamisnak, egy csalónak érzem magam. Olyan régóta nem voltam klubban. Csak egy italt ittam, és máris elvesztettem Amethystet, a lányt, akivel idejöttem, valami dögös motorossal szemben. Ők ketten a sarokban táncolnak.

Amethysttel az iskolában találkoztam, ahol dolgoztunk – egészen mostanáig ott volt recepciós, aztán elment, hogy elfogadjon máshol valami jobban fizető állást. Ő határozottan nem az a típusú lány, akivel általában barátkozom, de amikor elhívott, úgy döntöttem, hogy elfogadom a változatosság kedvéért. Habár fogalmam sem volt, hogy le leszek koptatva az első pasiért, aki megközelíti.

Nagyszerű.

Tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm, de a változatosság kedvéért valami mást akartam csinálni, kilépni a komfortzónámból, a koromnak megfelelően viselkedni. Élvezni, hogy elmegyek valahová, kipróbálni egy gondtalan éjszakát. Amikor meghallom Chris Browntól a Zerót, a zsúfolt táncparkett felé veszem az irányt. Egyedül vagy sem, nem fogom kihagyni, hogy táncoljak erre a számra. A szemem csukva, és a csípőm saját ritmusában mozog egyszerre a zenével. Kinyitom a szemem épp időben, hogy két gyönyörű nőt lássak hozzám sietni. Egy másodpercbe telik, míg rájövök, hogy ismerem őket.

Szent szar!

Nem láttam Annát és Lanát középiskola óta. Egy évvel idősebb voltam náluk, de mégis naponta láttam őket Adam miatt. A mellkasom hirtelen megfájdul. Adam általában nem volt túl messze Annától, de biztosan megváltozott az idővel?

– Hello, idegen! - mondja Anna szélesen mosolyogva.

Megrázom a fejem meglepetésemben, kettőjükre ragyogok.

– Anna Ward? Ó, istenem! – mondom, szemem az arcán. Aztán Lanához fordulok. – Lana Brown! Tudnom kellett volna, hogy ti ketten továbbra is barátok vagytok. Szeretnétek kimenni, hogy ne kelljen túlkiabálnunk a zenét?

Legjobb barátok voltak, mióta csak vissza tudok emlékezni. Belém nyilall a féltékenység mindenre, amit ki kellett hagyjak az évek alatt, de félretolom. Anna elköltözött abban az évben, amikor Adam és én szakítottunk, de fogalmam sincs, hogy mi történt azóta. Teljesen kiestem a képből. A kapcsolatom velük kettőjükkel is elveszett Adammel együtt.

Anna bólint, megint mosolyog, és kisétálunk előre. A kidobó óvatosan méreget minket, amíg Anna azt mondja: – Nem hagyjuk el ezt a helyet – ami összezavar.

– Hogy vagy? –kérdezi tőlem Lana, visszaterelve magára a figyelmemet.

– Jól – mondom nekik. – Épp kiszálltam egy kapcsolatból, visszatérek a randi világába.

Ha kapcsolatnak lehet hívni, ami Trevornak és nekem volt.

– Hogy megy? – kérdezi Anna azzal a pimasz mosolyával.

Összerezzenek. Nem túl jól. – Úgy érzem, vissza lettem hajítva a randimedencébe, úszógumi nélkül.

Trevorral végül totális csődként végződött, szóval ki tudja mi más vár még rám odakint. Csak egy hónapig randiztunk, miután találkoztunk egy múzeumban. Az osztályomat vittem oda egy kirándulásra, és ő volt aznap a tárlatvezető. Odacsúsztatta a számát, amikor eljöttünk, és két nappal később végül felhívtam. Jóképű volt, és olyan régen nem voltam randevúzni, szóval elfogadtam. Az első két hét után kezdett nagyon nyomulós lenni; minden egyes este találkozni akart velem, és felrobbantotta a telefonomat a kérdéseivel, hogy hol voltam. Nem akartam, hogy találkozzon Carával, és nem igazán voltam rugalmas, hogy mindig találkozzak vele, amikor akarta, ami az ízlésemnél messze sokkal rendszeresebb volt. Amikor beszélt nekem a lábfétiséről, igen, végeztem.

Mindannyian kuncogunk.

– Lehetek az úszógumid – viccel Anna.

– Te nem vagy szingli – emlékezteti Lana a legjobb barátját.

– Ó – válaszolja, hunyorgatva a szemét. – Ez egy szabály? Szinglinek kell lennem, hogy a megfelelő irányba tereljem őt?

Többre van szükségem iránymutatásnál – egy csodára van szükségem.

És be kell fejeznem, hogy azt kívánjam, bárcsak mesélne nekem Adamről. Házas? Vannak gyerekei? Hogyan éreznék ezzel kapcsolatban? Utálom a pasit, de szeretem is. Mindig is fogom. Ez bonyolult. Akarom látni? Nem. De tudni, hogy hogyan van, nem bántaná a lelkem.

 Lana kuncog. – Nem, de tudnod kell, miről beszélsz.

Anna szúrósan néz, mialatt Lana és én együtt nevetünk ezen.

– Megszereztem Arrow-t, ugye? – mondja Anna védekezve, kezei a csípőjén. – És higgy nekem, az nem volt egyszerű.

– Együtt vagy valakivel? – kérdezem, érdekel, hogy halljak a férfiról, aki ellopta Anna szívét.

Arca felderül. – Igen. A neve Arrow. Ő… csodálatos.

Lana és én jókedvű pillantást váltunk, ahogy egy álmodozó kifejezés játszik Anna arcán.

– Hogy találkoztál vele? – kérdezem.

Hirtelen egy kissé bizonytalannak tűnik. – A bátyámon keresztül, igazából.

– Ó – mondom, továbbra is semleges arckifejezéssel. – Nos, boldog vagyok, hogy találtál valakit, Anna. Remélem, hogy a bátyád nem piszkálta sokat. Mindig azt mondta nekem, hogy azt gondolja, te bármelyik férfinak túl jó vagy.

Anna pofát vág. – Még mindig azt hiszi. Szóval, mondj el nekem mindent. Hol voltál az elmúlt évek alatt?

– Itt voltam – mondom neki. – Sosem hagytam el a várost. Főiskolára mentem és kisgyermeknevelői szakon szereztem diplomát.

Ez az igazság, kvázi.

Igazából terhes lettem, és húsz évesen meglett a lányom, Cara. Egyedülálló anyaként küszködtem. Cara apja nem akarta, hogy bármi köze legyen hozzá, és így én sosem kértem tőle semmit. Dolgoztam, és túljutottam a főiskolán, legtöbb napon alig volt elég pénzem ételre, de mindig biztosítottam, hogy a lányomnak mindene meglegyen, amire szüksége volt. Kemény idők voltak, de tudtam, hogy hosszú távon kifizetődik, és így lett.

– Tanítónő vagy? Ez klassz! – mondja Lana, szélesen mosolyogva.

– Jó tanítónő lehetsz, azt hiszem – szúrja közbe Anna, egyik kezét a karomra fektetve. – Igazán jó látni téged, Bailey!

Egymás szemébe nézünk.

– Téged is – mondom, hirtelen érzelmesnek érzem magam. Ismertem ezt a lányt. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Tizennégy voltam, amikor bekerültem az életébe. Azt gondoltam, hogy egy napon ő lesz a sógornőm, de tévedtem. Annyira tévedtem. Zavarba ejtően.

Épp mondana valamit, amikor egy férfi viharzik ki a klubból, hirtelen megállva, amikor meglátja, hogy ott állunk, pillantása Lanán, és egyedül Lanán. Jóképű. Oké, több mint jóképű – vonzó. Magas, szőke hajjal és egy olyan testtel, amiért megéri bűnözni. Ez Lana pasija?

Igen, el kell kezdenem újra ezekkel a csajokkal lógni.

– Krisztusom, Lana. Egészen biztos, hogy azt mondtam, maradj ott, ahol voltál – morogja a férfi. Annára néz, aztán rám, szemei összeszűkülnek. – Te ki vagy?

Lana válaszol neki, amiért hálás vagyok, mert én még szótlanul megadom magam. – Tracker, ő itt Bailey, egy régi barátunk. Bailey, ő Tracker.

Tracker mosolyog, szexepilt áraszt magából. Egy férfi, aki pontosan tudja, ki ő, és milyen hatással van a nőkre. Egy magabiztos férfi. – Örülök a találkozásnak.

– Én is – vinnyogok, aztán tágra nyílt szemekkel Lanára pillantok.

Arrow? Tracker?

Furcsa becenevük van, és most már nyilvánvaló, hogy motorosok – elárulja a bőrmellény, amit Tracker visel. Adam hagyja, hogy a húga egy motorossal randizzon? Nem tudom, mit gondoljak, de ha ők ketten velük vannak, biztos vagyok benne, hogy jó emberek. Bár be kell vallanom, Lana az utolsó lány, akiről valaha azt gondoltam, hogy egy motorossal fogom látni.

– Kijöttünk ide dumcsizni.

– Látom – mormolja. – Srácok, nem akartok bemenni a VIP szobába? Sokkal csendesebb és biztonságosabb, mint itt kint állni, ahol bárki, aki elhajt itt, láthat titeket. Rake ott van bent, de hagyjátok csak figyelmen kívül.

Anna és Lana váltanak egy pillantást, ami nem kerüli el a figyelmem. Mire készülnek?

– Tudnál adni nekünk egy percet? – kérdezi Lana Trackert kérlelő szemekkel.

Tracker bólint Lanának, arckifejezése gyengéd. Mond valamit a kidobónak, aztán elindul vissza be a Riftbe.

– Egy motorossal randizol? – kérdezem, figyelve, ahogy Tracker eltűnik.

– Igen – válaszolja Lana lassan, mintha bizonytalan lenne abban, hogy mit gondolok. – Ahogy Anna is.

Ők ketten sosem csináltak semmit egymás nélkül, szóval nem vagyok meglepve.

Annára vigyorgok. – Nem viccelsz? Mit szól ehhez a bátyád?

Vág egy grimaszt, majd az arca felderül. – Elsőre nem tetszett neki, de most már rendben van vele.

Többet akarok kérdezni, de nem teszem. Tudom, hogy több van ebben a történetben, de igazán nem az én dolgom. Adam nem az én dolgom, évek óta nem az, és soha többé nem is lesz újra. Ez egy új fejezet nekem. Nincs szükségem rá, hogy az első csalódásomra gondoljak.

– Menjünk, lessük meg ezt a VIP szobát – mondom, próbálok izgatottnak hangzani. Én vezetem az utat, feltételezve az irányt, Annával és Lanával szorosan mögöttem.

– Erre – mondja Anna, átfűzve karját az enyémen. – Kérdezhetek valamit?

– Persze – mondom neki. Megállunk a VIP rész előtt, és felé fordulok. – Mi az?

– Miért nem maradtál kapcsolatban velem, amikor elhagytam a várost? Azt mondtad, hogy fogsz.

Ismerős zöld szemébe nézek, és a szívem hirtelen megfájdul. – Adam nem mondta el neked, hogy mi történt? Nem gondoltam, hogy beszélni szeretnél velem az után.

Megrázza a fejét. – Csak annyit mondott, hogy ti ketten szakítottatok. Ennyi volt. Megbeszélésnek vége.

Keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt, hirtelen különösen védtelennek érzem magam. – Ez egy hosszú történet, Anna. És a múlt. Sosem felejtettelek el. Azt hiszem, magam mögött hagytam Adamet, és te neki voltál egy része.

Oldalra billenti a fejét és bólint. Lanára mosolygok, ahogy odaér hozzánk.

Amikor visszanézek Annára, látom, hogy szemei tágra nyílnak. Aztán láthatóan összerándul. Nem Lana irányába néz, hanem mögém. Majdnem félek odanézni, megfordulok és látom a férfit, akit mindennél jobban szerettem életemben, a férfit, akiről azt hittem, sosem akarom újra látni.

– Adam? – kapok levegő után, pokolian azt kívánva, bárcsak bárhol máshol lennék most.

Ez az első alkalom, hogy hangosan kimondtam a nevét középiskola óta.

Még kimondani is összetöri egy kicsit a szívem.

– Bailey? – suttogja, úgy néz rám, mintha szellemet látna. Zöld szemei kitágulnak, és tátva marad a szája.

Csak néhány másodperc telik el, de úgy érzem, mintha évek lennének, ahogy mindketten végigmérjük egymást.

Pont olyan boldognak tűnik, attól, hogy lát, mint fordítva.

Ami egy nagy, kövér egyáltalán nem.

Azt hiszem, a homlokráncolása nem lehet már mélyebb, és a szemei résnyire szűkültek. Úgy néz ki, mint aki utál engem.

Nem akarok szembenézni vele. Nem állok készen. Nem hiszem, hogy valaha kész leszek. Szükségem van a mai napom újrakezdésére. Egy olyanra, ahol sosem jövök el.

Ő ugyanolyan… de teljesen más.

Nem tudom, hogyan magyarázzam meg az érzéseimet most, mert mind elárasztanak, különböző irányba húzva engem.

Az évek alatt elterveztem, amit mondani akarok neki, ha valaha újra látom, de most, hogy itt vagyok, nincs semmi, ami eszembe jut. Kiabálni akarok, dühöngeni és sírni akarok! Meg akarom kérdezni, hogy boldog-e.

Még gyönyörűbb, mint amire emlékeztem, de most egy halálos módon.

Csak a szemébe nézve meg tudom mondani, hogy az életét a szürke homályos árnyalatai közt éli.

Észreveszek egy piercinget az ajkában, ami korábban nem volt ott, egy másikat a szemöldökében. Mindkettő illik hozzá. Tetoválásokat is látok kikandikálni a mellénye alól. Amikor az enyém volt, tintamentes volt a bőre.

– Pontosan ide fogom tetetni a neved – mondja, a szívére mutatva. – Megcsináltatom, amikor összeházasodtunk.

A kezem arra a helyre teszem, ahol a jövendőbeli tetoválása lesz. – Ez tetszik, Adam. Talán én a gyűrűsujjamra fogom íratni a neved, mert – gyűrűvel ellentétben – az sosem jön le.

Behunyom a szemem és visszahozom magam a jelenbe. Sosem számítottam rá, vagy akartam Adamet újra látni, és most, hogy megtörtént, meg kell próbálnom lecsillapítani az érzelmeimet, elzárva tartani őket. A múltnak nincs helye a jelenben, vagy a jövőmben. Adam és én a múltban kell, hogy maradjunk, de tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ő volt az első és egyetlen szerelmem, és ez nem olyasmi, amit valaki elfelejt. Jobban meg is bántott, mint bárki más, jobban, mint bárki más tudna. Nem tudom, most mit mondjak. Sírni akarok. Sikítani akarok. Azt akarom, hogy tartson engem.

Nem meglepő, hogy ahogy lenézek, látom, hogy felhúzza a farmerja cipzárját, és egy gyönyörű nő simul az oldalához. A nők mindig rajzottak Adamhez. De egyszer régen, ez a férfi az enyém volt.

A mindenem.

És most? Most csak egy idegen.

A nőre nézek az oldalánál, az érzelmeim mindent elborítanak. – Látom, néhány dolog nem változik.

A levegő besűrűsödik kényelmetlenül, de mi ketten összekapcsolódunk egy néma csatában, szemünkkel folytatva beszélgetést.

– Be kellene bemennünk... – próbálja Lana oldani a feszültséget, de Adam közbevág.

– Anna, te és Lana bementek! Bailey-nek és nekem beszélnünk kell.

Olyan sok minden lett már kimondva kettőnk között szavak nélkül, hogy elgondolkodom, miről akarhat igazából beszélni.

– Mi van velem? – csattan fel a nője. – Épp most volt a farkad a számban, és most ezzel a ribanccal akarsz beszélni?

Ribanc? Én voltam az első nő, akinek Adam farka a szájában volt! Összerándulok a saját gondolataimtól. Komolyan örülök, hogy senki más nem hallhatja őket.

Anna megragadja Lanát a karjánál. – Hagyjunk nekik némi privát szférát!

Csöndben könyörögtem nekik, hogy maradjanak, de még csak felém sem néztek. Igen, nincs itt segítség. Figyelem, ahogy eltűnnek a VIP szobában, aztán a legcsúnyább pillantásomat küldöm Adam felé, de ő rám sem néz. Próbál megszabadulni a nőtől, aki még mindig hozzátapad.

– Menj! – parancsolja hidegen. – Ne kelljen újra mondanom neked, mert következő alkalommal nem leszek olyan kedves!

A nő elviharzik, annyira rázva a seggét, hogy meg vagyok lepve, hogy a csípője nem ugrik ki. Szép segge van egyébként.

Ribanc.

Adam felém fordul és folytatjuk csendes párbeszédünket. A szemei azt mondják, megdughatok, akit akarok. Mialatt az enyém azt mondja: talán fel kéne állítanod némi kibaszott szintet.

Most, hogy Adam és én végül egyedül vagyunk, szinte azt kívánom, bárcsak visszajönne.

Kétségbeesett idők, nyilvánvalóan.

– Nos, mi a faszt csinálsz a klubomban? – morogja közelebb lépve hozzám.

A klubja?

Francba.

– A tiéd ez a klub? – kérdezem felvont szemöldökkel.

Milyen kurva szerencsétlen vagyok? Ez az egyetlen klub, ami az övé? Mert az volna igazán rohadt szerencsétlen. Másfelől a szerencse és én sosem voltunk barátságban igazán. A „Heartbeat” kezdett szólni Childish Gambinótól, de még élvezni sem tudtam a dalt Adam átható pillantása alatt.

– Igen – válaszolja lassan, tetőtől talpig végigmérve engem, fájdalmasan lassan átvizsgálva, amitől kissé félénknek éreztem magam.

– Oké – mondom körbenézve. Balra, jobbra. Mögé. Bárhová, csak a szemébe nem. Nem ismerem az előttem álló férfit, mialatt egy kis részem a karjaiba akar futni, a többi részem pedig arcul akarja csapni.

– Kivel vagy itt? – kérdezi, elérve, hogy pillantásom vonakodva találkozzon az övével.

– Egy baráttal – mondom.

– Hol van ez a barát? – kérdezi keresztbe fonva karjait a mellkasa előtt.

Vállat vonok, kicsit szégyenlősnek érzem magam. – Valahol erre.

Azt mondtam, hogy egy baráttal vagyok, nem egy jó baráttal. Higgy nekem, van különbség.

Bólint, ajkai olyan feszesek, amilyennek sosem láttam őket. – Vissza fogsz jönni ide?

Megrázom a fejem. – Határozottan nem.

Egyik kezét lehúzza az arcán. – Jó. Hacsak nem akarsz dugni, tudod, a régi idők emlékére?

Ez most komoly? Akarok-e dugni a régi idők emlékére?

Csikorgatom a fogaimat és a fejemben tízig számolok. Ha zavarba akar hozni, az biztos, hogy jó munkát végez.

Igazából mérlegeltem, hogy felpofozom, de nem, az nem segítene a helyzeten. A legjobb nem hagyni, hogy tudja, milyen hatással vannak rám a szavai. Nem fogom megadni neki ez elégtételt, hogy tudja, csak attól, hogy megint látom őt, a lelkem nyöszörög a fájdalomtól.

Kierőltetek egy humortalan nevetést. – Akarok dugni – mondom megnyalva az ajkaim. Szemei kitágulnak, meglepődik a szavaimtól. Egy lépéssel közelebb megyek. – Bárkivel, kivéve téged, Adam.

– Rake – mondja, arckifejezése most üres. – Senki sem hív többé Adamnek. És az igazat megvallva, a nevem az ajkaidon csak kurvára felbosszant.

– Jó – motyogom, a lábamra nézek, mielőtt vissza, fel, rá. – Nos, Rake. Kérlek, köszönj el Annától és Lanától a nevemben.

Morcosan néz. – Maradj távol tőlük, Bailey. Nem akarom, hogy bármi közöd legyen hozzám, vagy bárkihez, akivel törődöm. Nem vagy többé számomra senki. Nem vagy már egy jó hosszú ideje. Most húz el a fenébe a klubomból!

A dal utolsó sorai szólnak, a szavak köztünk lebegnek.

Fájnak.

A múlt fáj.

Minden kurvára fáj.

Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy azok a régi sebek felnyíljanak. Keményen dolgoztam, hogy mindent eltemessek, hogy továbblépjek. Nyilvánvalóan csak egy pillantás az arcára elég, hogy minden fájdalmat visszahozzon.

Így megfordulok és elmegyek.

Nem éri meg.

 

Rake

 

Nézem, ahogy elsétál, és érzem, a mellkasom összeszorul – oly annyira, hogy már fáj levegőt venni. Újra látni őt itt, pont itt, ettől totálisan lehangolódtam. Megdörgölöm a tarkómat, bámulom a helyet, ahol állt.

Basszus.

Én nem vagyok Ő. Nem vagyok az a fiú, akinek a szívét összetörte, többé nem. Nem kellene semmit éreznem, amikor látom őt. Évek teltek el, de olyan érzés, mintha Bailey még mindig az enyém lenne. Még mindig jól néz ki – ezt meg kell adni neki. Barna haja még mindig kurvára puhának látszik, és tudom, hogy jó illata is lenne. Barna szemei még mindig belelátnak a kurva lelkembe.

Nem láthatom újra.

Nem jelent nekem semmit. Biztosan a meglepetés miatt érzek így, hogy újra látom őt. Ez minden. Igen, nincs rám befolyással.

Nincs.

Basszus, szükségem van egy cigire, bár leszoktam.

– Csinos – hallom Trackert mögülem, kezét a vállamra teszi egy pillanatra, mielőtt elveszi. – Lana úgy tűnik, kedveli. Lesz vele bármi gondunk?

– Nem – morgom azonnal. – Nincs gond. – megfordulok, hogy a tesómra nézzek. – És csak én foglalkozom vele, rendben? Senki más nem megy a közelébe.

Ő az én terhem, hogy cipeljem. A két lábon járó példája, hogy mi történik, ha hagyod, hogy egy nő közel kerüljön hozzád. A saját személyes két lábon járó leckém.

– Akarod, hogy visszahívjam Kirát?

– Kit? – kérdezem Trackert szórakozottan.

Felugatva nevet, és megrázza a fejét. – Nem érdekes.

Bailey visszatért.

És a védelmem magasabban van, mint kurvára bármikor.