19. Fejezet

 

TIZENKILENC

Fordította: Red Ruby

 

BAILEY

 

A Riftnél találjuk meg őt.

A hely zárva van, csak az alkalmazottak járnak körbe a klubban, kivéve Rake-et, aki a bárnál ül egyedül, saját italait töltve.

Lana a vállamra teszi a kezét, és megszorítja. – A cél lebegjen a szemed előtt!

Rake izmos hátára bámulok. – Igaz.

Anna grimaszol, aztán megrázza a fejét és elmosolyodik. – Kurvára kínos, amikor a jutalom a bátyám pénisze.

– Anna – morgom.

Egyikük sem megy el.

Felsóhajtok. – Most begyűjtöm a szívességet, amit nyertem az ivóversenyen. Kérlek, távozzatok, és ne kíváncsiskodjatok semmivel kapcsolatban, ami itt történik ma este.

– Jó. Megyek – mondja, feltartva a kezét. – Sok szerencsét!

Figyelem a távozását, aztán leülök a Rake melletti bárszékre.

– Nincs szolgálatban pultos? – kérdezem, az üveg Scotch-ra bámulva. – Kaphatok?

Szükségem van rá.

Kétségbeesetten.

Megfordul, hogy összevont szemöldökkel rám nézzen. – Mit csinálsz itt, Bailey?

Kicsit idegesnek érezve magam elveszem a poharát, és lenyelek egy kortyot. Borzalmas íze van, és égeti a torkomat, de lenyelem.

Épp innék még egyet, mígnem gyengéden kiveszi a poharat a kezemből. – Mondd el, mi a baj!

Ekkor észreveszem a kezeit.

Nyers bütykök, dagadtak és különösen fájdalmasnak néznek ki. Látja hová bámulok, ekkor elrejti a kezeit a pult alá.

– Bailey – folytatja –, ha nem mondod el, mi a baj, hogy kellene rendbe hoznom?

A gyönyörű szemeibe nézek.

– Minden rendben. Csak beszélni akartam veled. Nem beszéltünk sokat azóta a nap óta – vállat vonok, megnyalom az ajkaimat.

Akarlak!

Engedd el a múltat!

Legyél megint az enyém!

– Megbántad a múltat valaha? – kérdezi, nem néz rám. – Megbántad, hogy randiztál velem középiskolában?

– Nem – mondom azonnal, az igazság áramlik az ajkaimról. – Nem bánok semmit, még a rossz dolgokat sem, és különösen nem téged.

– Hogy tudod nem bánni a rossz dolgokat? – kérdezi, most az arcomat fürkészve.

Kifújom a levegőt, és azon gondolkodom, hogyan magyarázzam el ezt a lehető legjobb módon. – Gondolom, ha valami megváltozna, Cara nem lenne nekem, ugye? És ő a mindenem, szóval nem bánhatok semmit, mert az életem vezetett oda, hogy legyen egy csodálatos lányom.

Rake bólint, szemei ellágyulnak – Ő csodálatos, mert egy csodálatos anyja van.

– Köszönöm – suttogom, aztán megköszörülöm a torkom. Összeszedem a bátorságom, és mondok valamit, amit a fiatalabb énem mondott volna. – Szóval, van itt valami. Akarlak, Adam.

– Bailey…

– Jobban akarlak, mintha valaha akartam bármit az életemben – folytatom, mintha meg sem szólalt volna. – Nem érdekel, mi történt kettőnk között; mindent elengedtem, és neked is ezt kellene tenned. Nem kérek sokat, csak az esélyt, hogy újra veled legyek.

– Basszus – hebegi. – Bailey…

Kezemet a mellkasa közepére helyezem. – Ne is gondolkodj! Akarsz engem? Csak te és én. Senki más nincs itt, semmi más nem számít. Csak a te energiád és az enyém. Te. Akarsz. Engem?

Íme.

Kitettem magam ide neki, hogy magának követeljen, vagy elutasítson.

A következő lépés az övé, és ha nem akar engem, legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam.

Pár másodpercig tanulmányoz, ami óráknak érződik.

Egymás szemébe nézünk, mozdulatlanul, míg végül feláll, a bárszék a földre esik, a zaj megtöri a kábulatot.

Közelebb lép hozzám, és kezeit a derekam köré teszi. – Mindig akarni foglak. Nem ez itt a gond.

Nos, hála istennek ezért.

Lábujjhegyre állok, és köré fonom a karjaimat, és megcsókolom őt, úgy, mintha éheznék rá.

Nem érdekel, ki néz.

Nem érdekel semmi, kivéve, hogy az ajka újra az enyémen van.

Hogy a nyelve táncol az enyémmel.

Hogy ebben a pillanatban, nem számít, milyen múlandó, ő az enyém.

Megdönti a fejét, és mélyebbre merül, kezei közelebb húznak magához. Érzem keménységét a hasamba nyomódni, ami még jobban felizgat, táplálja iránta a vágyamat.

Miért vártam ilyen sokáig erre?

Ez egy kurva nagyszerű ötlet.

Rake felemel a levegőbe, és én köré fonom a lábaimat. A VIP szobába sétál velem, ugyanarra a helyre, ahol először láttuk egymást annyi év után. Becsukva az ajtót maga mögött, lefektet az egyik fekete velúr kanapéra, és éhes arckifejezéssel néz le rám, szemhéjai elnehezülnek, és szája kissé duzzadt a csókunktól. Mondani akar valamit, amikor felemelkedem, és újra megcsókolom, elvágva, akármit is szándékozott mondani. Mély hangot ad ki a torkából, és hátratol a kanapén, kezei körbefogják az arcomat.

Szexelni fogunk pont itt?

Meglepő, hogy rendben vagyok ezzel. Csak magamban akarom őt, lassan és mélyen, pont most.

Felemelem a pólóját, és felfelé futtatom kezeimet sima hátán, becsukva a szemeimet, ahogy csókolni kezdi a nyakamat lefelé. Lélegzetem elakad, ahogy kigombolja a felső gombot a fehér blúzomon, és megcsókolja a dekoltázst, amit feltár.

Újabb gomb.

És újabb.

Basszus.

Felfedi a fekete melltartóm, aztán lehúzza a kosarakat, és feltárja kicsi, megkeményedett bimbóimat.

– Basszus, hiányoltam ezeket – csikorogja, mielőtt szája rajtuk van, gyengéden szívva és nyalva.

A hátam felível. Többet akarok! Mindent akarok.

Kezeim a hajába gabalyodnak és gyengéden húzzák a rövid végeket.

– Rake – lihegem. – Kérlek!

Nem szégyellek könyörögni.

– Mit akarsz, bébi? – kérdezi lágyan, összenyomva a melleimet, megnyalva az egyik, aztán a másik bimbót. Amikor végül visszahúzódik, hogy kicipzározza a farmerjét, olyan nedves vagyok, hogy valóban érzem, milyen nyirkos a bugyim.

– Magamban akarlak – lehelem nehezen, figyelve, ahogy előhúzza kemény farkát.

Basszus.

Igen, nem emlékeztem, hogy ilyen nagy.

Senkivel össze sem lehet hasonlítani, akivel voltam.

Előhúz egy óvszert a pénztárcájából, és félretolom a tényt, hogy mindig van egy nála bevetésre készen. Épp most ez nem erről szól, ez rólunk szól, hogy végre élvezzük egymást, újraegyesülünk, anélkül, hogy hagynánk bármit az útjába állni.

Nincs gondolkodás, csak érzések.

Felcsúsztatja ceruzaszoknyámat a combjaimon, és lehúzza a bugyimat, néhány másodpercig csodál, mielőtt széttárja a lábaimat, és lehajtja a fejét.

– Kell egy kóstoló – mormolja magának, nyelve kidugva, ahogy megnyalja a központomat egyetlen hosszú, mély mozdulattal.

Szent. Szar.

– Épp olyan jó, ahogy emlékszem – mondja, mielőtt újra leengedi a fejét, és falja a puncimat. Felemelem a csípőmet, az arcába dörgölőzöm. Azt akarja, hogy most azonnal elélvezzek? Mert el fogok élvezni. Megnyalom száraz ajkaimat, és felkiáltok, ahogy az orgazmus lesújt, az élvezettől nyöszörgök, és fejem hátracsapom a puha kanapéba, szemeim szorosan összezárva.

– Adam – nyekergem, igazi neve gondolkodás nélkül hullik ajkaimról.

Felnyög, ujjai megfeszülnek a combjaimon, ahogy folytatja imádásomat a szájával. Lenyúlok a kezemmel, ujjaimat keresztülfűzöm haján, és felemelem egy húzással a fejét.

– Kérlek! – könyörgök, egyenesen a szemébe nézve. Magamban akarom őt, most. Túl rég volt, nélküle. A többi férfi, akikkel voltam, többé nem is számítanak, mert semmilyen formában vagy módon nem hasonlítanak hozzá.

– Picsába, Bailey! – préseli ki, nagy, kemény farkát a kezében tartva fehér fogaival feltépi az óvszer csomagolását, és legörgeti a hosszán. Rám néz, ahogy lassan belém nyomul, és én visszanézek rá, félig lehunyt szemhéjjal egész idő alatt.

Amikor teljesen bennem van, szája lecsap az enyémre, és azzal egyidőben dugni kezd engem, egyik keze egy maroknyi hajamat húzza, a másik gyengéden fogja az arcomat. A durva és a gyengéd gesztusok, a tökéletes csókjai és a farkának csapódásai az összes megfelelő helyre – mindezek keveréke jobban felizgat, mint valaha voltam életemben, a pillanat intenzitása ellopja a lélegzetemet. A szájába nyögök, mellbimbóim a mellkasához dörgölődnek, a további súrlódás újra az élvezet szélére sodor. Elveszi kezét az arcomról, lábaimat a vállára emeli, maga felé húz és lenyúl közénk, hogy játsszon a csiklómmal, miközben továbbra is belém csúszik, most mélyen és lassan.

– Olyan kibaszott tökéletes –mondja összeszorított fogai közt, zöld szemei vággyal teltek. – Olyan sok dolgot akarok csinálni veled. Fogalmad sincs.

Pokolian biztos, hogy ki akarom találni.

– Gyönyörű vagy – folytatja beszívva egyik bimbómat a szájába, aztán egy hallható cuppanással elengedi. – Basszus. Emlékszem mindenre veled kapcsolatban. Ez a szeplő – megnyalja a szeplőt a bal mellem alatt –, kurvára szeretem ezt a szeplőt.

Nyelek egyet hallva a „szeretem” szót legördülni az ajkairól.

Újra megcsókol, mélyen és szenvedélyesen, és nem sokkal ezután elélvezek másodszor.

– Basszus, basszus, basszus – nyögöm, kapkodom a levegőt, elveszve az extázis egymást követő hullámaiban.

– Olyan kurva jó – motyogja, ahogy összeszorulok a farka körül. Figyelmen kívül hagyom az önelégült elégedettséget a szemeiben, ahogy a testem elerőtlenedik.

Amikor a ritmusa hirtelen gyorsabbra és rövidebbre vált, tudom, hogy kész elélvezni.

Körmeimet a hátába vájom, mert emlékszem, hogy mindig szerette ezt.

Elélvez, először rám néz, aztán arcát a nyakamba temeti, a nevemet suttogva.

Ott marad, tart engem néhány hosszú másodpercig.

Amikor felemeli a fejét, ez egyszer szemei nem óvatosak.

Nem, azok lágyak.

Gyengédek.

Annak a férfinak a zöld szemei, akit szeretek.

Ekkor ajkai megrándulnak.

– Mi az? – kérdezem, fogalmam sincs, mit találhat egy ilyen pillanatban szórakoztatónak.

– Úgy tűnik a régi Bailey visszatért, mi? – oldalra dönt a fejét, szemei ragyognak. – A Bailey, aki elveszi, amit akar… most, és aztán később tesz fel kérdéseket.

Vigyorgok ezen. – Nincs régi és új Bailey. Csak én vagyok. Fejlődtem, igen, de még mindig ugyanaz vagyok. – Szünetet tartok. – Talán egy kicsit kevésbé vagyok vakmerő.

Erre felnevet, mellkasa rázkódik. – Csak egy kicsit.

– Oké – értek egyet. – Sokkal kevésbé vagyok vakmerő. De ez jó dolog.

Elmosolyodik, előrehajol és megcsókolja a szám, egy édes, szűzies csókkal.

– Amit épp tettünk, eléggé vakmerő volt – mondja az ajkaimnak. – Mert most adtál nekem egy kóstolót valamiből, amit nagyon akarok, de nem lehet az enyém.

– Rake…

– Bailey – sóhajtja, aztán megcsókolja a szemöldököm. – Gyere, hazaviszlek.

Kihúzódik belőlem, és gondoskodik az óvszerről, mialatt én felöltözöm, és azon gondolkodom, mit fogok mondani neki. Mert egy dolgot elhatároztam.

Teljesen benne vagyok.

 

RAKE

 

Nem tudom mi a fasz történt éppen, de olyan mintha a puncija ellopta volna az összes feszültségemet, és leeresztette volna a védelmemet a nadrágommal együtt.

Újra vele lenni – ki sem tudom fejezni, milyen csodálatos volt. Nem szexeltem érzelmekkel ő utána, és miután újra az enyém volt, esély nincs rá, hogy vissza tudnék menni a jelentéktelen dugásokhoz.

Mi a frászt fogok csinálni? Ez az egész helyzet egy kibaszott tragédia, elbaszott és zavarba ejtő. Nem látok kiutat, módot rá, hogy rendbe hozzam, ami velünk történt, de ugyanakkor mindent megadnék, hogy képes legyek előrelépni vele.

A helyzet az, hogy nem érdemlem meg. Nem érdemlek második esélyt, nem érdemlek megváltást. Hogy tudok valaha megbocsátani magamnak? Nem hiszem, hogy tudok, és ez élve felfal engem.

– Csendes vagy – mondja, a profilomat tanulmányozva az utasülésből.

– Csak gondolkodom – mondom neki, nem akarom, hogy azt higgye megbántam, ami épp történt. – Akarsz megállni valahol útközben? Némi kajáért, vagy valami?

– Kellene neked vezetned? Ittál…

– Egy italt – biztosítom. – Csak épp elkezdtem, amikor jöttél.

– Oké – mondja egyszerűen, szavamon fogva engem. A szívem a mellkasomban kalapál, mert tudom, hogy ez a nőt mellettem nekem teremtették.

De nem lehet az enyém.

Nem, tinédzser énem gondoskodott erről. A szemétláda.